Pá lesz? Lesz!

A pálinka újkori történetében kicsit sem túlzás kultúrális forradalomról beszélni. A “mindegy, csak ártson” színvonalától viharsebesen jutottunk el odáig, hogy nemcsak pálinkát inni trendi. Egyre inkább készíteni is. Az elmúlt években nagyon komoly pálinkaházak nőtek ki abból, hogy egy túlhajszolt vállalkozó vagy a gazdasági mókuskerékből éppen kiábránduló üzletember kikapcsolódásképpen a szenvedélyének kezdett el hódolni. Amit manapság a pálinka világa képvisel, össze sem hasonlítható a 20-30 évvel ezelőtti állapotokkal. Az átkost meg hagyjuk is.

De miért ez a népszerűség? Miért lett hirtelen elképzelhetetlen egy baráti, családi összejövetel pálinkázás nélkül? Az alkohol rövid távon kellemes tudatmódosító hatásán most gyorsan lépjünk túl! Akkor pedig csak egy válasz marad: megjelent és egyre inkább teret hódított a minőség. A minőséggel pedig teret nyert a presztizs. A ma pálinkafogyasztói már nem érik be azzal, hogy kirázza őket a hideg és begörcsöl a nyelőcsövük. Ízeket, élményt akarnak. Joggal.

A másik oldalon pedig ott az alkotás öröme. A kézműves gonddal készült párlatok esetében elképzelhetetlen, hogy félig rohadt, semmi másra nem jó gyümölcsből készüljenek. A pálinka már rég nem a “ne dobjunk ki semmit” filozófia mellékszereplője. Abszolút főhőssé nőtte ki magát. A pálinkafőzés folyamata pedig egyre kevésbé tűri a kompromisszum fogalmát. 

Jó ez nekünk? Röviden: jó. Kicsit hosszabban: néhány szélsőségtől eltekintve, az emberi produktumok önmagukban se nem jók, se nem rosszak. A minőség (vagy annak hiánya) teszi őket azzá. A minőség nehezen megfogható, de könnyen megérthető fogalom. Minősége annak van, aminek lelke van. Attól van neki, mert a készítője beletette a sajátját. Aminek pedig lelke van, az jó a világnak.